A Tisza csodái ősz 2.
Na végre vége a nyárnak! Eretnekségnek tarthatjátok a címben elhangzó mondatot, de nem az – mert van a világon az a valami amiért az ember várja a nyár végét. Most elmondom mi az a valami. Vegyünk egy négytagú családot abból az okból, hogy a strandbüfé műanyag asztalához tudják vinni a két hekk-et körettel, négy főre üdítőt, és két sajtos tejfölös lángost úgy, hogy közben valakinek foglalni kell a kissé vihar és kóla vert asztalt. Az apa: mondjuk Béla; aki igazi családfő típus, igazi önfeláldozó, mindent megtesz a családért amit felesége mond, vagy épp kigondol. Önzetlenül és sokszor gondolkodás nélkül megy – teszi a dolgát. Az anya: Ágnes; aki a család jólétéért, kényelméért szintén mindent megtenne, még Bélát is képes lenne feláldozni, pedig nagyon szereti, dehát a család az család. Egy fiú: Béci, tizenkétéves; ő igazán élvezi ezt a helyzetet s rendre tőkét is kovácsol belőle magának. Ezenkívül neki mindegy, hogy marad-e áldozat