2019 06 16. Ősz 2.

                   

                           Na végre vége a nyárnak!

Eretnekségnek tarthatjátok a címben elhangzó mondatot, de nem az –  mert van a világon az a valami amiért az ember várja a nyár végét. 

Most elmondom mi az a valami.

Vegyünk egy négytagú családot abból az okból, hogy a strandbüfé műanyag asztalához tudják vinni a két hekk-et körettel, négy főre üdítőt, és két sajtos tejfölös lángost úgy, hogy közben valakinek foglalni kell a kissé vihar és kóla vert asztalt. 

 Az apa: mondjuk Béla; aki igazi családfő típus, igazi önfeláldozó, mindent megtesz a családért amit felesége mond, vagy épp kigondol. Önzetlenül és sokszor gondolkodás nélkül megy –  teszi a dolgát.  

Az anya: Ágnes; aki a család jólétéért, kényelméért szintén mindent megtenne, még Bélát is képes lenne feláldozni, pedig nagyon szereti, dehát a család az család.

 Egy fiú:  Béci, tizenkétéves; ő igazán élvezi ezt a helyzetet s rendre tőkét is kovácsol belőle magának. Ezenkívül neki mindegy, hogy marad-e áldozat utána, vagy sem.

Egy lány: Sári, tizennégy éves. Ő most három fiúba szerelmes, mert megvan győződve arról, hogy egy fiú nem lesz képes ebből a kuplungos szicíliai típusú családból (ahogy ő nevezi) kiragadni, ezért több lábon próbál állni(ezt is ő mondja). – Béla, siess a lángossal mert az a fószer mindjárt odaül a helyünkre! – kiált suttogva férjére Ági, nem színlelt aggódással. – Ó, basszus lecsúszott a sajtos tejfölös! – rémült meg Béla. – Menj, menj, majd vissza mész érte! Még jó, hogy nem tejföllel lefelé eset le – nyugodott meg Ágnes, de nem teljesen, mert a következő pillanatban... – Ezt maga hagyta itt? – kérdezte egy dühös vendég, aki épp a tejfölt rázogatta a lábujjas papucsából. – Igen én – válaszolta széles, de nem őszinte mosollyal Béla. –  Most mit csináljak? – tette fel a kérdést a lábujjas papucsos. – Strandon vagyunk uram, talán ha lemosná – oldotta meg Béla a kínos helyzetet, majd ő is feltette a maga roppant fontos kérdését – és én mit csináljak? – rálépett a lángosra, így teljesen tönkrement. – Uram ön mondta az imént, hogy strandon vagyunk. Talán ha venne egy másikat azzal megoldódna a probléma. – Ah! Ha ez ilyen egyszerű lenne! – sóhajtotta keservesen Béla. 

– Miért mi a baj? Lángos sütő, újlángos – mutatott az idegen a sütöde felé. – Asszony, gyerekek – mutatott Béla a másik irányba, ahol Ágnes végig nézte a közjátékot, de már ekkor nagyon integetett az asztaltól, hogy jöjjön már. – Ja kérem, látom már mi a baj. Sajnálom és kitartás – mondta az idegen és sorsára hagyta Bélát. – Azt hittem meghívod ebédre. Mosd meg a kezed, csupa tejföl! Ügyesen elterelted a figyelmét a fószernek és, hogy még a lángosod is feláldoztad: apátok egy igazi hős. Na együnk! – Elmegyek hozok még egy lángost – bátorodott fel a dicséretre a család hőse. – Ugye nem gondolod, hogy veszünk még egy lángost, háromszáz forintért! Milliomosok vagyunk mi? – Nekem is kell enni! – csapott az asztalra a családfő. – Na jó igazad van, de csak krumplit vegyél mert az csak százötven forint. Úgyis mész a jövőhónapban arra az ostoba horgászatra Olaszországba a haverjaiddal. Legalább spórolj egy kicsit! 

Béla nyelt egyet, beállt a krumplishoz a sorba és elgondolkodott. 

Már tudta, hogy az idén kimarad a Pó folyón a horgászat, de még Áginak nem mondta. – Sári, ide ülj mellém! – rendelkezett az anya.

 – Mégis miért? – Mert a lángost a szád mellé fogod tenni, annyira nézed azt a fiút. – Én nem is...,  na jó, de nem is néztem! – dacolt a lány és közben megadóan át ült, mert tudta jól, hogy amit az anyja mond annak előbb vagy utóbb úgy kell lenni. – Különben is neked már van fiúd és próbálj meg egy kicsit hűségesebb lenni. – Anya –, kiáltott kurtán, majd folytatta – csak te vagy ilyen maradi, hogy egy pasi egy életre! Nem látod? Szinte minden barátnődnek van másik pasija is! – puffogott a lányból a kamasz gőg. 

– Lányom, fejezd ezt be, mert erre nem vagyok kíváncsi! Igen is nekem csak apád van és ő is marad. – szereted? – Igen szeretem. – Akkor miért bánsz vele néha olyan gonoszul? – Mert..., mert..., mert segíteni kell neki és kész. Most már fejezd be! – zárta le az anya a kényesre forduló vitát. – Miről van szó – ült le Béla az asztalhoz a krumplival. – Semmiről! – tette oda Ági a pontot. – Megkérdeztem anyát, hogy miért olyan gonosz veled. – Szívecském  anya nem gonosz velem, anyán sok a teher és türelmetlen – vette ki Béla a vita élét. – A lányod pasizik! – No de Sári és Dávid!? – vonta kérdőre az apa.. – A lányod erre azt mondja, hogy maradiak vagyunk. – Azt javaslom, ne vitázzunk hanem pihenjünk! – mondta a sokat megélt családfő. – Bécike merre van? – kérdezte Ágnes miközben a lezáratlan vitából Sári viharosan távozott. – A pici fiatok a hullámmedencénél árulja a karúszókat a kicsiknek. – Akkor jó – nyugodott meg kissé Béla.

 Régóta foglalkoztatta ez az iménti vita alapja. Félfüllel hallotta ahogy Sári kérdőre vonja az anyját. Ezért is fojtotta el a vitát kettejük között. Ugyanis ő szeretné megoldani a problémájukat. Már egy jó ideje érzi, hogy Ági nem igazán tekinti őt határozott, támaszt nyújtó férfinak, mindamellett el is hidegültek egymástó és tudja, az asszony nem csalná meg inkább elfogadja amitől viszont kérgesedni fog a lelke, amit Béla nem szeretne. Fiatalabb korukban, egy tünemény nő volt. Vicces, határozott és követte, bízott Bélában. Majd történt valami, valami, vagy valaki, aki nem volt kettejük közé való. A férfit megpróbálta behálózni egy nő. Sikertelen, mondhatnánk meddő volt a próbálkozás, de Béla egy kicsit megingott, és ezt a felesége megérezte. No nem nagy ingás volt csak Béla egy kicsit szabad folyást engedett a történéseknek: élvezte, hogy fűzi a nő a fejét, hogy udvarol neki, de fizikailag nem történt semmi. Soha nem derült ki, vagy nem került szóba, legalábbis ezidáig nem, de ezt egy nő megérzi a férjén és a másik nőn is, főleg ha ismerte a szóban forgó nőt. Ágnes ismerte, hiszen néha együtt vacsoráztak munkahelyi bulikon. Sajnos ő is elkövette azt a hibát, hogy nem beszélt erről a megérzéséről férjével. Mikor érezte, hogy múlik a probléma, csak lapozott egyet. Mindezek után Ágnes kezdett távolodni férjétől és valami megmagyarázhatatlan érzés miatt már nem tudott bízni benne. Béla pedig tudta, hogy Ági sejti. Mostanáig várt és most elhatározta, hogy rendbe rak mindent maga körül, ami ezt a helyzetet okozta. Ezért határozott úgy, hogy az idén kihagyja az olaszországi fiú bulit. Úgy tervezte, elviszi párját egy horgászparadicsomba ahol wellness is van és egy gyönyörű stéges lakosztályt bérel s ott tesz egy őszinte vallomást szeretett nőjének. – Ági! Mit szolnál hozzá ha az idén nem mennék a Póra? – erősödött neki a beszélgetésnek később Béla, mikor a gyerekek már a hullámokat uralták, bent a vízben. – Mi, hogy te nem mész..? Ha nem haragszol ezt azért nem hiszem el! Az a folyó meg is állna, vagy szomorúságában visszafelé folyna, ha ti nem lennétek ott az idén. Béla levegőt visszafolytva és rezzenéstelen, elszánt arccal várta, hogy párja megkóstolja, megrágja és lenyelje a hallottakat. – Most mi van? – kérdezte Ágnes csodálkozva, folytatva saját gondolatát. – nem akartok menni? – folytatta a hitetlenkedést. – Nem! Jött a határozott kurta válasz – illetve én nem – tette hozzá. – Te miért nem akarsz menni? – fogta gyanakvóra a kérdést. – Mert veled szeretnék lenni, és veled szeretném azt az időt tölteni. – Megsütött a nap Béla? – kérdezte Ágnes fürkésző szemekkel. – Ági, Vedd már komolyan amit mondok! Nem gondolod, hogy néha hiányzol, hogy szeretném veled együtt megélni azt a sok szépet amit egy ilyen horgászaton az ember megélhet? A nő elgondolkodott – igaznak tűnhet – gondolta. – Tényleg..., tényleg így gondolod? – forgatta Ágnes vakító kék szemeit, fürkészve a gyanakvástól. Közben karcsú lábait keresztbe rakta zavartan. Szexi volt a nő látványa, oly annyira, hogy Bélában megmozdult valami, valami kamaszos bizsergés, de azt a kényszerű mosolyt már nem látta Ági arcán, ami a meglepetéstől fagyott oda. 

– Mi van? – Én nem megyek sehová horgászni – kapta el az előző mondatot Ágnes. – Már béreltem egy csodaszép helyen egy stéggel, csónakkal ellátott horgász tanyát. Van külön wellness részlege és étterme is – várt egy kicsit és közben látta Ágnes arcán a meghatottság és a meglepődés összes kifejeződését. Nem szólt, nem tudott szólni a nő, majd folytatta – csak kettőnknek. – Béla, Megleptél! – mondta és látszott amint finoman levegő után kapkod –  horgászunk? – kérdezte bizalmatlanul. – Ha te is úgy gondolod, de nem szeretném rád erőltetni. Csak arra gondoltam, hogy te is tudnád élvezni a koraőszi napsütést egy szép tóparton. –  mondta Béla majd odahajolt a feleségéhez és lágyan megcsókolta és megölelte. A nőnek imponált Béla javaslata. Szerette a természetet. Horgászni is csak azért nem járt már a férjével mert dacolt és büntetni akart: egy kis bosszú – gondolta néha, de ez a határozott férfi most kibillentette jelenlegi éltéből, mindeközben sóhajtott s belesimult az ölelésbe. Béla most felidézte, miért szeret ősszel annyira horgászni. Emlékezett: Ágival, de sokat jártak ilyenkor csukázni a Tisza-tóra és hogy szerettek a langyos fűben heverészni, szeretni egymást, és sokszor nevettek mikor a szerelmüket egy-egy kapás megzavarta mint egy gardedám. Nézték együtt a fűben, hogyan szorgoskodnak az apró együgyű élőlények, gondolva a télre. A férfinek eszébe jutott nemrég amit Ágnes oly sokszor mondott, kérdezett: – Ugye minden ősszel kijövünk ide szívem? Azét hogy feltöltődjünk télire, és ha valami problémánk lenne akkor se felejtsük el azt hogy a tisza-tó mindig boldoggá tett. Igaz nem szeretek horgászni de azért jó itt lenni. Ágnes is pont ezeket idézte fel mikor is Sári jelent meg. – Anya, ne égessél már! Fujj itt smaciztok mint a tinédzserek – teremtette le szerelmes szüleit a lány, amint vissza tért a fürdésből. – Lányom több tiszteletet az igaz érzelmeknek! – mondta oktatólag Béla. – Na ja! – pimaszkodott tovább a lány. Később estefelé mikor indultak haza, feltűnően békés volt minden. Két felnőtt külön-külön bele volt mélyedve a napközben ért élméményingerekbe Nyoma sem volt a megszokott feszült veszekedésnek. Csak a két gyerek tartotta a hagyományt és szurkálta egymást különböző megjegyzésekkel. Este, fürdés után az ágyban mégegyszer elkellett sorolnia a Bélának, hogy hová mennek, hány napra, mit fognak csinálni. Majd lassan egymásra találtak. Később kipihenten, de kellemes fáradtsággal telve mélyen elaludtak. Béla, Ágnessel sétált kéz a kézben, egy édes tölgy illatú langyos erdőben. Vallomásra készült, de nem jött ki hang a torkán, csak a szíve vert vadul. – Ne mondj semmit drágám –, mondta segítően a nő – hiszen érzem a szíveden, hogy mit szeretnél mondani, nem, nem haragszom... Ági fordult egyet és egy lágy mosoly simogatta meg álmodó arcát. A mosolya mögött tündérek suttogtak valamit. Úgy vélte talán Béláról valamit. – Megtaláltad, megtaláltad! Suttogták – felkelhetsz, fel... fel... és ekkor a tündérek szét futottak, majd megjelent a férje. – Jóreggelt – mondta és az álomból az ébredésbe csókolta. – jóreggelt, szeretlek sóhajtott elégedetten Ágnes és vissza csókolta. 

 – Ekkor vettem még négy karúszót és mondtam a kicsiknek, hogy egy százast igazán megér a bérlése, nehogy úgy járjatok mint az a fiú, de szerencsére megúszta – fejezte be Bécike a hullámmedencénél  történtek mesélését. – Igazán rendes voltál a kicsikkel, de nem lehetett volna ingyen odaadni? – kérdezte kicsit megróvóan az apja. – Apa, abban hol az üzlet? – vált céltudatossá  fiú. – Az önzetlenség fiam, az a nagy üzlet, ha megtanulsz önzetlen lenni akkor nemcsak üzletre, de csodákra is képes leszel. – Pfú! – fújta ki a levegőt Bécike csukott szájjal – anya hallod ezt? – Igen és apádnak igaza van, okos ügyes fiú vagy, hát az eszedet jó dolgokra használd, akkor boldog és sikeres leszel. – Az anyját! Mi van veletek? – kérdezte a fiú. – Valamitől ilyen romantikusak lettek – gúnyolódott Sári. – Én nemtom’ mi ez Sári, de nekem jobban tetszenek így. – Na kezdjük meg a hetet – állt fel Béla az asztaltól és Ágnes követte példáját. – Apám – csodálkozott Bécike hangosan, de ő is követte a példát. Sárin még látszott egy fanyar mosoly, de ő is elindult. 

 Egy fehérnyárfa levél puhán feküd le a többiek mellé a földre. A csönd ekkor szinte tapinthatóvá vált a férfi úgy érezte mindent elmondott és várt. Ágnes nagyot sóhajtott, talán lehetett hallani azt is, mintha levetett volna egy súlyos zsákot a válláról. – Valamit még árulj el nekem! Miért érezted úgy, hogy szükséged van egy másik nő csodálatára, mert hiszen így fogalmaztad meg ezt a kis kalandot? – Ezen én is gondolkodtam és úgy hiszem azért, mert kezdtem elfáradni mint férfi, mint családfő, mint apa. Úgy éreztem kell egy kis támogatás, megerősítés, de már most tudom, hogyha  elfáradok, akkor csak neked szólok mert téged szeretlek. – Én is szeretlek – sóhajtotta Ágnes és megszorította a férfi kezét.

Néhány héttel később a négy ember állt egymás mellett és mélyen magukba szívták a lángos friss olajgőzét az őszi vásáron – Kérek négy lángost, egy  tejfölöset, egy sajtos tejfölöset és két fokhagymásat – rendelt Béla megalkuvást nem tűrve. – Hová üljünk? – kérdezte aggódva Ágnes. – Amott...! – Álj meg fiam! – fojtotta Bécibe a szót az apja. – Amott a fák alatt a kövön jó lesz? – kérdezte a családfő. – Remek, és olyan árnyékos – állapította meg Sári, majd egy fontos kérdést tett fel – apa, szeretnék elmenni Dáviddal moziba, elengedsz? – és a fiú nevénél csillogott a lány szeme. – Hogyne menjetek csak. – Mindenki kényelmesen ül? – kérdezte Béla. – Igen, csak ő nem és Ágnes a lángosára mutatott, ahol egy kései bogár igyekezett elhagyni a fokhagymás terepet. A négy ember nevetésben tört ki. Annyira nevettek, hogy a járókelők őket nézték. Béla közben arra gondolt, hogy az őszi vízpart minden problémát megtud oldani. – Na végre vége a nyárnak! – sóhajtotta megkönnyebbülten. Egy férfi aki a strandon mindig lábujjas papucsban jár, különösen nézte a vidám családot. – Nini –, mosolygott és közben látta, hogy egyre több levél hullik a fáról. – Vége a nyárnak! – állapította meg.