Tavasz
A hegytetőt már tisztára törölték a tavasz első napsugarai és a lesöpört pára ott pihent a dereka alatt a völgyben elnyúlva. Április volt a levegő hirtelen melegedett és mostanra már a húsz fokot is eléri napközben. A hólé Csobogva folyt alá, kis forrást duzzasztva belőle. Egy szürke gém, lenn a tó szélén állt, merengett a hegy felé s nézte hogyan duzzasztja az olvadás számára ígéretessé a tavat.
Már nagyon husszú ideje annak, hogy a Máramaros völgyéből minden évben útjára indul egy aranysárgán csillogva kanyargó folyó. Édes szülei símogatják ébredésre tavasz tályán ott a hegyek aljában. Édesapja a Fekete-Tisza, Édesanyja a Fehér-Tisza. Testvérei: Viso, Iza, Mára és a Szapolca kisérik egy darabon, majd mikor át ér a határon végig nyúlik kényelmesen Magyarországon. Megvillogtatja csillogó hátát és vidáman hívogatja magához a természetet. Ő a Tisza. Apránként erőre duzzasztva medrében a vizet száguld a folyó, tör előre. Mögötte úgy tűnik, mintha ő fakasztaná rügybe a fákat s bokrokat. Ilyenkor néhány lakója a partnak, a vidra a pocok a róka..., álmosan belé fürösztik arcukat a kelő tavaszi napsugárba, hogy tisztára mossák a téltől fáradt gondolataikat. Itt a partszélén ahol nincs olyan erős a sodrás és a kishalak tudnak turkálni a friss, hordalékos iszapban, egy vakvarjú figyeli a vizet, talán azt nézi, lejött-e már mind? Ne,ennél sokkal egyszerűbb oka van a figyelésre. Történetesen az, hogy halat vadásszon a felszín alól. Így hát a tőle megszokott vadászpózban: görnyedt nyakkal figyeli az áldozatát. Hopp, meg is van! Gyorsan elnyeli és már figyel is tovább. A halak, ezek a fránya halak, hüm..., de jó lenne látni őket ott a víz alatt! Vajon mit csinálnak? Sokan felteszik ezt a kérdést. Régen én is mindig ezen gondolkodtam, míg egyszer megtanultam látni őket..., hát röviden elmondom, mit látok. Éppen itt a homokpad mögött, lefelé, van egy medertörés a kanyar alatt. A víz, egy homokdombról mélyül, körül-belül öt métert. Na, ott aztán nyüzsög a sok pikkelyes! Keszegek villogtatják oldalukat a fény felé és vidáman hancúroznak. Lejjebb a homokpad aljában, fiatal és öreg pontyok túrnak élelem után. Ilyenkor hosszúra nyúlt harmonika szerű szályuk szippantja az iszapot és hatalmas narancssárgás farokúszójuk legyezi a vizet úgy, mint mikor a kutya csóválja a farkát, hát nem pompázatos?
No nézd csak, mozog az iszap! Távolabb a víz homályából két pici gomb közeledik, erre a keszegnép sietve távozik. A két pici gomb két oldalán egy-egy hosszú bajúsz cirógatja a homokot. Lomhán, kecses mozgással közeledik a Tisza oroszlánja, egy legalább húsz kilós folyami harcsa. Kimért mozgásában sejteni lehet hogy, keres valamit. Mi mást mint élelmet. Már ott jár ahol az imént mozgott az iszap, és ekkor hatalmas felhő támad a vízben. Elkapta a mozgó valamit és lenyelte. Ahol az imént jártunk az egy homokpad volt. Ezt a padot a folyó építi a kanyar kisebbik, belső ívére, biztos azért, hogy a vízi állatok elbújhassanak a sodrás elől, mint az ember a szél elől. Amit a harcsa elkapott: amiről azt gondoltuk, hogy mozog az iszap, az nem volt más mint egy vándorkagyló. Ugye érdekes a lenti világ?
A folyó közben tovább símogatja az ébredező partot, körbe járja szigeteit letisztogatja, majd a Buláti szigetnél meglátogatja fiatal barátját a Tisza-tavat. Ő az aki már 1973 óta segíti munkájával a Tiszát, és hatalmas 127 négyzetkilométeres vízterületével otthont ad számos életnek. A munkája abból áll, hogy segíti a kanyargó folyót áradásokkor minél több vizet tárolni a medencében. Mikor találkoznak megörülnek egy másnak, a zsilipek kinyílnak és a friss víz betódul a tó medrébe. Ilyenkor a hömpölygő víz láttán a csatornák partjain még a fák, bokrok is hajladoznak örömükben. Tavaszi reggeleken, mikor kimegyek a tóhoz és végig nézek rajta, csak azt látom, hogy szuszog, piheg a fáradtságtól. Jól körbe szaladta az éjjel azt a nagy gödröt és fel is töltötte vízzel. Most hajnal van, de már a nap fönt kószál. A szél még csak borzolja a bársonyos vizet, illattal telik a levegő, ezt érzem. Illattal, vagy talán nem is illat? Ez emlék, az emlékek illatát érzem, a horgászatok a séták és a céltalan csónak túrák emléke tolul föl bennem, dobbantja meg a szívemet. Már látom is amit ősszel láttam, csak akkor nem tudtam elmondani, mert olyan megható volt. Vízi szárnyasok örvendeznek az éjjel ékezett életnek és hangos hápogással, gágogással és miegyéb hangokkal üdvözlik. Rohannak, hasítják a vizet és szaladnak rajta viccesen. Össze-vissza törik a bársonyos tükröt, de amíg a szél nem fúj, addig vissza Simul. Hallani ahogy őzek, szarvasok, vaddisznók csörtetnek megannyi szigetén a tónak, van úgy, hogy néha látni lehet agancsot úszni a vizen, amit egy szarvas visel éppen. Őket láttam ősszel is, csak akkor nem volt ilyen vidám a társaság. Most viszont nagyon is vidám minden! A sárga nádast már cibálja a reggeli szél, mintha aranytenger hullámozna, és kergetni próbálja a száraz növényt, hogy helyet kapjon az üde, zöld sás és nád. Itt majd búvó helyet találnak a vízi rezervátum lakói és boldogan hozzák világra a Tisza-tó új utódait, csodáit.
A Tiszának ezeken az élőlényeken kívül még van egy különös élőlénye, ez a horgász a tavaszi horgász. Mi a különbség a tavaszi és a máskori horgász között? Nem más mint az, hogy minden tavaszi horgásznak van egy tavalyi, legnagyobb kifogott, vagy majdnem kifogott hala, ami mindig nagyobb a másikénál. Ők teszik ilyenkor a leghangulatosabbá és leghangosabbá a vizet. Van aki csónakból és van, aki partról horgászik. Ez az élmény amit ők okoznak az felejthetetlen. Képzeljék el a Tiszát! Két oldalán buja erdős növényzet, az egész olyan mint egy hosszúra sikerült csarnok és higgyék el, úgy is visszhangzik. Ezek a horgászok minden tavasszal elindulnak a vízhez, van aki horgászni és van aki csak az illat miatt, mert ilyen is van. Én is szeretek csak úgy kijárni. Elég sok horgász össze verődik ilyenkor tekintve, hogy először jönnek az idén. Vidáman köszöngetnek egymásnak, persze, ha hallani a csónak zúgásától, ha nem akkor leállítják a motort. Ilyenkor beszélgetnek s a csónak közben csorog lefelé a sodrással, ha az egyik horgász a parton van, a csónakos egyre jobban kiabál, mert távolodnak a sodrás miatt. A csónakos közeledik a harmadik horgászhoz aki szintén bele kapcsolódik a beszélgetésbe. Persze mindig a tanácsadás a célja a beszélgetésnek, pontosabban: hol milyen hal jár, és ez eredendően vitát szül. Ezért egy kis idő multán már, akár öt hat ember is vitatkozik, ami a közeli két part miatt visszhangos vitának hangzik, hiszen barátaink viszonylag messze vannak egymástól. Úgy neveztem el ezt a jelenséget, hogy kikiáltották a Tiszát és nekem ez volt a hivatalos tavasz nyitó mindig. Esküszöm hogy így van, vagy legalábbis régebben így volt és ezt a hangulatot nem lehet, és nem is szabad elfelejteni. Ezért mondják azt sokan, hogy ma nem fogtam semmit de jóléreztem magam és ez így is van. Azt viszont csak a beavatottak tudják, hogy a Tisza megköszöni tavasszal hogy vártunk rá és ajándékokat is kapunk. Áprilisban, májusban a rügyező lombokat az ezüstfűz mézédes illatát a madarak nászénekét, keszegfélék nászát s partszéli szerelmüket. Júniusban az új illatot a tavirózsák lágy ringását. Ekkor ajándékoz meg, még a folyó igazi tündöklésével a tiszavirágzással, mikor a felszínt beborítja egy élénk sárga szerelmes rovaroktól nyüzsgő varázsszőnyeg. Mikor a nádasok zölden hullámoznak azt is tőle kapjuk azt, ha a ponty, vagy a harcsa nem szökik le a horogról a türelmünkért kapjuk, ha pedig elmegy azt azért, hogy türelemre tanítson. A július, augusztus ajándéka nem egyéb mint a hűsítő fürdőzés két potyka között, éjjel a harcsa buffogás, rablása. Kuttyogatás a tükör sima vizen. Milliónyi szúnyog, igen az is ajándék. Azzal is a türelemre tanít. A sétákról, bicikli túrákról el ne felejtkezzünk. Azok is érnek annyit mint egy horgászat, én úgy hiszem. A Tiszától sokat kapunk, szinte mindent. Annyit nem kér érte amennyit ad, csak annyit kér, hogy tavasszal várjuk újra ugyanígy mint most!
Vége.
2018 március 23, 31.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése