Egy sampon hatása a családra
Egy sampon hatása a családra
A férfi, már reggel óta ezt a pillanatot várta. Tudta, hogy nehéz napja lesz. Ahogy itt fekszik ernyedt testtel a kád forró vízben, most érzi igazán, hogy mennyire fáradt. Igaza volt, valóban gyötrelmes nap állt mögötte. Ami csak lehetett, minden elromlott, keresztül folyt a keze között kontrolálatlanul. Amivel megbízták, annak felét elfelejtette: persze azokat a dolgokat amik előre vihették munkáját. Kollégái segítették át a nehéz pillanatokon, igen vidáman és kárörvendő pszichológiai tanácsokkal ellátva.
Például: aki hülye haljon meg, illetve mély gödörbe ne ugorj, mert nehéz kimászni!
Egésznap úgy érezte magát, mint akit feladtak egy szűk csomagban, de nem érkezett meg. Úgy, mintha pocsolya lenne az óvoda udvarán és pajkos gyermekek kedvüket lelnék benne; míg az óvónéni rájuk nem szól: és nem szól rájuk!
Nehéz megérteni egy normális embernek; valaki, hogyan élhet át ilyen abszolút sikertelenséget az ő aspektusából; borzalmakat. Igazából nem az a fontos mik ezek a borzalmak; hanem, hogy miért történnek? Azt tudni kell, hogy a világ nem rossz körülöttünk az emberek nem rosszak körülöttünk. A világ és az emberek olyanok körülöttünk, amilyenekké mi, egyének tesszük.
Azt érezzük, úgy látunk: amit gondolunk és ahogy gondoljuk.
Az ő sikertelensége talán abból a gyökérből fakadt, amit úgy nevezünk önbizalom, hit. Nem hitt önmagában, tetteiben, érzéseiben, ezáltal környezete sem bízott benne. Pedig régebben, ó régebben...! Mindenki csodálta, kereste barátságát, lesték szavait, tetteit. Igaz, ezek a barátságok felszínesek voltak, túl érdek orientáltak. Ő viszont ezt sajnos nem látta! Nem látta, csak élvezte a sikert. Pedig higgyék el jó lelkű, igaz ember volt és talán, még ma is az.
Sokszor rásütik az effajta emberre a nagyképű, beképzeltség bélyegét, holott az összes bűne az, hogy jól érzi magát és van hite.
Az irigy embereknek ő nagyképű, beképzelt és ahol tudnak ott ártanak neki.
Naiv, felszínes életet alakíttatnak ki vele Elhitetve, hogy ez jó.
– Hisz sok barátod van – mondják.
De ez nem igaz és lassan-lassan a hite elhagyja.
Élete elcsúszik a rosszindulat simára fagyott jegén és ettől kezdve nem érti mi történt, mi történik vele. Csak azt látja amint barátai először mosolyognak kudarcain, (jól lehet eleinte őt is
megmosolyogtatja némelyik bal lépése) majd később a környezete hátat fordít neki.
Hamar magányossá válik, úgy érzi a világ elhagyta, pedig dehogy hagyta el a világ, ő hagyta el a világot; bezárkózott. Az a hit amit a felszínesség alakított ki benne az sérülékeny, fényérzékeny mint a fénykép negatívja. A régi hitét felcserélte a pompára, az igaztalan barátságokra. Nem bűnös, csak tévedett!!
Mindenki tévedhet és kell is tévedni, mert ez alakítja ki a jó és rossz igazi étékrendjét, amennyiben a hibát felismerjük.
Ő felismerte a hibát, de tenni ellene már nehezen tudott, hiszen egyedül volt – úgy gondolta.
Félt a világtól, mert úgy érezte becsapták, de ez tudjuk nemigaz, mert a világ olyan amilyenné tesszük.
Félelme idővel stresszé alakult. Egyre fokozódott a hitetlensége, ez a reggel is így kezdődött.
Félt, szorongott, hogy ma mit fog hibázni amiért munkatársai megmosolyogják és a főnöke esetleg a fejét veszi.
Viszont mégis más volt mint a többi reggel. Valami motoszkált benne.
Látott egy alagutat, (ó azt már régóta látja) de most látott egy fényt is a végén. Még nem tudta mi ez a fény, de érezte hogy kiút.
Elnyúlt a forró vízben, engedte hogy ellazítsa izmait a forróság jótékony hatása egészen a csontokig.
Jól esett neki. Nem érzett semmit, sem félelmet, sem szorongást, de valamit mégis érzett; felelősséget viszont most nem törődött vele.
De jó lenne mindig itt feküdni – gondolta.
Az alagutat látta és a fényt is.
– Mi lehet ez, mi a kiút? – szinte kétségbeesetten gondolkodott. Pattanásig feszülve járt az agya.
– Ez jelent valamit, de mit, mi ez a fény? Úgyis rájövök!
– fájdalmasan sóhajtott és érezte, ezt komolyan gondolja.
A shampoonért nyúlt, hogy megmossa a fejét.
– Még ez is segít, kimaszírozom a sok rosszat a fejemből. – mondta kissé fáradtan. A sampont vissza tette, majd masszírozni kezdte ellazuló buksiját.
– Tényleg jó – mondta magában és nézett az ürességbe.
Nem látott és nem hallott semmit, csak a samponos dobozt érzékelte. Nem érzett semmit csak a nyugalmat. Kikapcsolt az agya.
Betűzgetett valamit, mint mikor bámulunk valamire, de nem tud még eljutni az agyunkig.
Ő sem tudta volna megmondani, mit néz és mit lát.
Olvasott, betűket rakott egymás mellé.
A shampoonos doboz, tért egy kissé magához.
Azért jó volt kikapcsolni a fejét ezzel is.
– Haj-szi-ne-ző –, olvasta – világos hajnak melegvörös színt kölcsönöz.
Felriadt!
– Úristen! Szőke vagyok! – ismerte fel hangosan.
– Jaj végem van! – kiabálta!
A kiáltásra felesége és két gyermeke rohant be ijedten a fürdőszobába.
Mikor meglátták a habban csapkodó meleg vörös hajú férfit, aki nemrég még szőke volt, könnyes nevetésben törtek ki.
A férfi is nevetett, de nem a szine miatt.
– A fény, a fény! – kiáltotta őszinte kacagással.
– A család! – mondta suttogva. Ekkor már boldog volt és ő is könnyezett.
Vége.
A férfi, már reggel óta ezt a pillanatot várta. Tudta, hogy nehéz napja lesz. Ahogy itt fekszik ernyedt testtel a kád forró vízben, most érzi igazán, hogy mennyire fáradt. Igaza volt, valóban gyötrelmes nap állt mögötte. Ami csak lehetett, minden elromlott, keresztül folyt a keze között kontrolálatlanul. Amivel megbízták, annak felét elfelejtette: persze azokat a dolgokat amik előre vihették munkáját. Kollégái segítették át a nehéz pillanatokon, igen vidáman és kárörvendő pszichológiai tanácsokkal ellátva.
Például: aki hülye haljon meg, illetve mély gödörbe ne ugorj, mert nehéz kimászni!
Egésznap úgy érezte magát, mint akit feladtak egy szűk csomagban, de nem érkezett meg. Úgy, mintha pocsolya lenne az óvoda udvarán és pajkos gyermekek kedvüket lelnék benne; míg az óvónéni rájuk nem szól: és nem szól rájuk!
Nehéz megérteni egy normális embernek; valaki, hogyan élhet át ilyen abszolút sikertelenséget az ő aspektusából; borzalmakat. Igazából nem az a fontos mik ezek a borzalmak; hanem, hogy miért történnek? Azt tudni kell, hogy a világ nem rossz körülöttünk az emberek nem rosszak körülöttünk. A világ és az emberek olyanok körülöttünk, amilyenekké mi, egyének tesszük.
Azt érezzük, úgy látunk: amit gondolunk és ahogy gondoljuk.
Az ő sikertelensége talán abból a gyökérből fakadt, amit úgy nevezünk önbizalom, hit. Nem hitt önmagában, tetteiben, érzéseiben, ezáltal környezete sem bízott benne. Pedig régebben, ó régebben...! Mindenki csodálta, kereste barátságát, lesték szavait, tetteit. Igaz, ezek a barátságok felszínesek voltak, túl érdek orientáltak. Ő viszont ezt sajnos nem látta! Nem látta, csak élvezte a sikert. Pedig higgyék el jó lelkű, igaz ember volt és talán, még ma is az.
Sokszor rásütik az effajta emberre a nagyképű, beképzeltség bélyegét, holott az összes bűne az, hogy jól érzi magát és van hite.
Az irigy embereknek ő nagyképű, beképzelt és ahol tudnak ott ártanak neki.
Naiv, felszínes életet alakíttatnak ki vele Elhitetve, hogy ez jó.
– Hisz sok barátod van – mondják.
De ez nem igaz és lassan-lassan a hite elhagyja.
Élete elcsúszik a rosszindulat simára fagyott jegén és ettől kezdve nem érti mi történt, mi történik vele. Csak azt látja amint barátai először mosolyognak kudarcain, (jól lehet eleinte őt is
megmosolyogtatja némelyik bal lépése) majd később a környezete hátat fordít neki.
Hamar magányossá válik, úgy érzi a világ elhagyta, pedig dehogy hagyta el a világ, ő hagyta el a világot; bezárkózott. Az a hit amit a felszínesség alakított ki benne az sérülékeny, fényérzékeny mint a fénykép negatívja. A régi hitét felcserélte a pompára, az igaztalan barátságokra. Nem bűnös, csak tévedett!!
Mindenki tévedhet és kell is tévedni, mert ez alakítja ki a jó és rossz igazi étékrendjét, amennyiben a hibát felismerjük.
Ő felismerte a hibát, de tenni ellene már nehezen tudott, hiszen egyedül volt – úgy gondolta.
Félt a világtól, mert úgy érezte becsapták, de ez tudjuk nemigaz, mert a világ olyan amilyenné tesszük.
Félelme idővel stresszé alakult. Egyre fokozódott a hitetlensége, ez a reggel is így kezdődött.
Félt, szorongott, hogy ma mit fog hibázni amiért munkatársai megmosolyogják és a főnöke esetleg a fejét veszi.
Viszont mégis más volt mint a többi reggel. Valami motoszkált benne.
Látott egy alagutat, (ó azt már régóta látja) de most látott egy fényt is a végén. Még nem tudta mi ez a fény, de érezte hogy kiút.
Elnyúlt a forró vízben, engedte hogy ellazítsa izmait a forróság jótékony hatása egészen a csontokig.
Jól esett neki. Nem érzett semmit, sem félelmet, sem szorongást, de valamit mégis érzett; felelősséget viszont most nem törődött vele.
De jó lenne mindig itt feküdni – gondolta.
Az alagutat látta és a fényt is.
– Mi lehet ez, mi a kiút? – szinte kétségbeesetten gondolkodott. Pattanásig feszülve járt az agya.
– Ez jelent valamit, de mit, mi ez a fény? Úgyis rájövök!
– fájdalmasan sóhajtott és érezte, ezt komolyan gondolja.
A shampoonért nyúlt, hogy megmossa a fejét.
– Még ez is segít, kimaszírozom a sok rosszat a fejemből. – mondta kissé fáradtan. A sampont vissza tette, majd masszírozni kezdte ellazuló buksiját.
– Tényleg jó – mondta magában és nézett az ürességbe.
Nem látott és nem hallott semmit, csak a samponos dobozt érzékelte. Nem érzett semmit csak a nyugalmat. Kikapcsolt az agya.
Betűzgetett valamit, mint mikor bámulunk valamire, de nem tud még eljutni az agyunkig.
Ő sem tudta volna megmondani, mit néz és mit lát.
Olvasott, betűket rakott egymás mellé.
A shampoonos doboz, tért egy kissé magához.
Azért jó volt kikapcsolni a fejét ezzel is.
– Haj-szi-ne-ző –, olvasta – világos hajnak melegvörös színt kölcsönöz.
Felriadt!
– Úristen! Szőke vagyok! – ismerte fel hangosan.
– Jaj végem van! – kiabálta!
A kiáltásra felesége és két gyermeke rohant be ijedten a fürdőszobába.
Mikor meglátták a habban csapkodó meleg vörös hajú férfit, aki nemrég még szőke volt, könnyes nevetésben törtek ki.
A férfi is nevetett, de nem a szine miatt.
– A fény, a fény! – kiáltotta őszinte kacagással.
– A család! – mondta suttogva. Ekkor már boldog volt és ő is könnyezett.
Vége.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése