Hirtelen gondolatok

                                                                        1.
- Firkálmányok, gondolatok, életvezetési tanácsok és ami még kisülhet belőlük.

 - Nefeledd! A legnagyobb szabadság az: ha látsz egy pocsolyát és abba bele is mersz ugrani.

 - Az ember, létezése egész ideje alatt az életet, csak próbálgatja magára, mint egy kabátot. A végén mégis leveti akkor is, ha jó rá.

 - A semmi három részből áll: az elsö részből a második részből és ha megnézzük az első kettőt, abból következően áll a harmadik részből.

 - Boldogabb vagyok így, hogy álmodozom a vagyonról, minha lenne.

 - A szándék tartja a puskát, de a cselekedet húzza meg a ravaszt.
/nem saját gondolat/

- "Amit nem teremtett Isten, annak hatalma az ember felett nincsen."/Wass Albert/

- "A szép szavak nem igazak az igaz szavak nem szépek."/Wass Albert/

- "A hazugságból gyűlölet lesz, pusztulás, halál és szegénység."/Wass Albert/

- Minden ember életében van egy pillanat, de lehet, hogy kettő. Ezért soha ne add fel!

- A hídon akkor lehet csak átmenni, ha odaértünk.

- Az élet harcait magunknak kell megvívnunk! A szeretteink, akik bíznak bennünk, ők csak mögöttünk állnak.





Megjegyzések

T

A folyó hagyatéka: első fejezet

Nevető novellák: Dugóban a türelem

A Tisza csodái: Tavasz

A folyó hagyatéka, második fejezet

19 09 06 A folyó hagyatéka: harmadik fejezet

Nevető novellák: Hatalomátvétel

A Tisza csodái: Nyár

Miről szól: A folyó hagyatéka, című regény?

A folyó hagyatéka: ötödik fejezet viharban

A Tisza csodái ősz 2.