Közúti mellébeszélés

                              Közúti  mellébeszélés 

- Jónapot  kívánok hölgyem! közúti ellenőrzés, kérem az autó papírjait és az ön személyes okmányait! – intézkedett szigorúan a rendőr.
 – Valami rosszat csináltam? – kérdezte a kissé túlöltözött, ámbár  csinos hölgy.
 – Miért, rosszat csinált?
 – Ezt maga tudja, maga a rendőr – fecsegte vidáman, miközben hanyagul túrt a kesztyűtartóban, okmányok után kutatva.
 – Tessék, minden papírt ebben a csomagban talál. Kiválogatná amire szüksége van? Tudja a férjem egybe rakott mindent, hogy ne keverjek el semmit. Azt is mondta ha stresszér, érti ő már ismer, tehát, ha megijedek akkor elkezd beszőkülni a hajam de ezt nem értem és hülyeség is, mert mondtam a fodrászomnak, hogy ijesszen meg, ő meg is tette és képzelje..., festeni kellett. Na, mit szól!
A hatósági ember ezalatt módszeresen kipakolta a dokumentumos neszesszer tartalmát a motorháztetőre és olvasgatni kezdte az iratokat, persze csak azt a papírt tudta olvasni amivel a hősnőnk éppen nem babrált ami érthető, hiszen momentán meg volt ilyedve. A rendőr egyenlőre türelmesen kapkodta vissza a nő kezéből. Ekkor egy lágy mosoly kíséretében ezzel a kérdéssel fordult a nőhöz.
 – Szóhoz juthatok talán én is?
  A válasz rövid volt –, Bocsánat!
 – és hogy hívják? – jött az elkerülhetetlen kérdés.
 – Editke.
 – Milyen Editke? – kérdezte furcsállva a rendőr.
 – Higyje el nem tudom, én Fodrász Editkének hívom!
 – Önt hölgyem! – mondta most már indulatosabban.
 – Kérdezni tetszik? – lepte meg a nőt a csattanó hang. Különben nem csak önt, hanem mos, vág, fest, de ezt már mondtam és ajánlani tudom. Nagyon ügyes – ezt még fontosnak érezte hozzátenni.
 – Az ön nevét kérdeztem! – fújta ki bosszúságát egy levegővel.
 – Aha! Korvacsekné Baksa Veronika – közölte amaz némi fölényes gőggel.
– Ez nem lesz rövid – állapította meg a közbiztonsági szakember.
– Hát valóban nem rövid, de ismerje el, hogy nagyszerű dolog ha a feleség használhatja a férje és a lánykori nevét egyszerre.
 – Higyje el hölgyem nem erre gondoltam –, mondta higgadtan, de másra gondolt, amit nem szeretett volna kimondani egy nő jelenlétében, főleg, ha azt tekintetbe vesszük, hogy a mondandóját neki szánta – hanem arra, hogy ki tulajdona az autó! – Az..., az enyém, illetve a férjemé –, kapkodta a levegőt a cicababa – vagyis az enyém, de a férjem vette nekem – jött ki a maradék levegővel, egy kerek mosoly kiséretében. – Nézze kérem nem ismerjük egymást, ezért neveket mondjon! – vette komolyra az ügyet a rendőr.
 – Tehát mi a férje neve?
 – Maga goromba! Különben a férjem neve Korvacsek Béla.
 – Hát ez nem talált hölgyem!
 – Pedig úgy hívják!
 – Elhiszem, de kinek a nevén van az autó?
 – Na látja, akkor ezt kérdezze! – mondta magabiztosan a haragtól és hozzátette – az anyósomé.
 -  Ez nem lehet igaz! – nyögte fájdalmas mosollyal a rendőr.
 – Dehogynem! Úgy nézek ki mint aki hazudik?
 – Mi a mama neve?
 – Kun Erzsébet – mondta a nő.
 – Ez sem talált – mosolyogta a rendőr.
 – Nem segítene, mi van oda írva?
 – Ezt magának kell tudni! – mondta még mindig vidáman. – De hát maga olvassa, én meg tudjam fejből!?
 – Istenem! – ha ezt tudom, akkor nem állítom meg!
 – Az isten most hogy jön ide? – kérdezi a nő.
 A rendőr indulatos mosollyal közli.
 – Helikopteren. No akkor kinek a nevén van az autó, vagy netán lopta?
 – Na de kérem! Ezt hogy merészeli?
 – Úgy, hogy nem tudja kinek a nevén van az autó. – Hát..., de..., jaj már össze zavart! Direkt csinálta?
 – Na mi van, szőkülünk, festetünk?
 – Ez nem vicces jóvan’!? Telefonálhatok?
 – Kit hívjunk fel, vagy vegyünk el kettőt?
 – A férjemet. – mondta a nő fáradt hangsúllyal.
 – Jó, de csak egy perc – mondta a rendőr éreztetve a jelenlegi fölényét.
 – Haló!
 – Igen!
 – Baj van szívem! – kezdte a nő.
 – Mi a baj?
 – Egy rendőr kérdezi hogy ki nevén van az autó? Én már minden lehetőséget elmondtam neki de azt mondja, nem a mama nevén van. Nem azt mondtad, hogy az ő nevére veszed meg az autómat?– hadarta már majdnem sírva.
 – Pedig az ő neve van a forgalmiban. Mit mondtál hogy hívják?
 – A nevét mi mást!? Kun Erzsébet.
 – Az nem jó!
 – Ne viccelj már, nem is az a mamád akit nekem bemutattál? – de oda a férjezett neve van beírva.
 – Jaa...! Biztos úr! Megvan. – mondta lelkesen.
 – Kíváncsivá tett és megmondja?
 – Korvacsek Istvánné! – mondta amaz boldogan.
 – Szívem ne tedd le! – szólt közbe a férj.
 – Na, az van oda írva?
 – Igen az! – sóhajtott a rendőr.
 – Ugye, milyen jó lenne ha a mama is használná a lánykori nevét? – vette vissza a hatalmat a nő.
 – És hol lakik?
 – Ezt már tudom: Budapest, tizedik kerület, Talizmán út kettő. – mondta szinte tudományosan.
 – Hát nem jól tudja! Biztos ritkán látogatja, vagy bujkál ön elől. Ezen nem csodálkoznék. – és ezzel a néhány szóval vissza vette a nőtől a bankot. – Ezt nem hiszem el! –, kiabált a férj a telefonból. – hallassz?
 – Igen?
 – Nem emlékszel? Vettünk neki egy lakást a  Nefelejcs utca tizennégyben.
 – Ja tényleg, már nem ott lakik a mama.
 – Hát hol? – Nefelejcs utca tizennégy.
 – Ez igazán találó. Nehéz szülés volt, de most már tegye le a telefont, mert lejárt az egy perc! – mondta a hősies rendőr.
 – Klakk!
 – Még volna valami, de már félek előhozakodni..., mindegy egyszer élünk. Megfújná az alkoholszondát?
 – Ne féljen, nem ittam alkoholt és már fújtam szondát. – próbált segíteni a nő.
 – Vigyázzon! Ez már új típusú szonda, ide a tölcsérbe kell fújni és ha sípol, akkor jó. – oktatta a rendőr.
 – És ha nem akkor elromlott?
 – Nem, hanem, akkor ivott hölgyem. Na kezdhetjük?
 – igen! – mondta és kinyitotta a száját.
 – Ne kapja be! Ez nem az a fajta amit bekell kapni – hüledezett a rendőr. – Nem érti? Csukott szájjal kell működtetni.
Állj, állj, lépjen vissza, na..., csücsörítsen! Nem „Á”, hanem „Ű”!
Tiszta nyál lett a műszer –, méltatlankodott a rendőr – de most már legalább értem, mit szeret magában a férje.

VÉGE.