A világ, ahogy én látom

                                          Első fejezet: A jégmadár és a tündérek                                                   1. Békésen ült a parton és elkezdődött amit nem szeretett, de mindig várt. A türelmetlenség gyermeteg hangulata kezdett úrrá lenni rajta. Mindég így van, ha már a vége felé jár, de van úgy, mikor elkezdi már akkor türelmetlen. Harmadik napja ülök itt a botok mellett és még semmi – gondolta. Tisztában volt vele, hogy a folyóvizi etetésre később, legalább két-három nap múlva érkezik meg a hal, de az érzés az hamarabb jön sajnos. Messze bent a Tiszán, kedvesen imbolygott egy fehér tárgy. Nézte a férfi erőssen azt a valamit. Talán túl messzire tettem a bólyát? – kérdezte magától hang nélkül. Igaz, néhány keszeget fogtam a partszélén, de nem oda etettem - fűzte tovább a gondolatait. A két bot feszülten figyelte a folyót. Gyűrűi közül elindulva, damilok fúrták át a víztükröt. Rohantak a mélybe a titokzatos mélység felé. A zsinórok tudták mi v

                              Közúti  mellébeszélés  - Jónapot  kívánok hölgyem! közúti ellenőrzés, kérem az autó papírjait és az ön személyes okmányait! – intézkedett szigorúan a rendőr.  – Valami rosszat csináltam? – kérdezte a kissé túlöltözött, ámbár  csinos hölgy.  – Miért, rosszat csinált?  – Ezt maga tudja, maga a rendőr – fecsegte vidáman, miközben hanyagul túrt a kesztyűtartóban, okmányok után kutatva.  – Tessék, minden papírt ebben a csomagban talál. Kiválogatná amire szüksége van? Tudja a férjem egybe rakott mindent, hogy ne keverjek el semmit. Azt is mondta ha stresszér, érti ő már ismer, tehát, ha megijedek akkor elkezd beszőkülni a hajam de ezt nem értem és hülyeség is, mert mondtam a fodrászomnak, hogy ijesszen meg, ő megis tette és képzelje..., festeni kellett. Na, mit szól! A hatósági ember ezalatt módszeresen kipakolta a dokumentumos neszesszer tartalmát a motorháztetőre és olvasgatni kezdte az iratokat, persze csak azt a papírt tudta olvasni amivel a hősn

Az augusztusi nap, még utolsó erejét összeszedve, forrón figyelte a várost. Meleg volt. A rendőr tudta miért kell ma forgalmat irányítania. Gondolataiba mélyedve rutinszerűen sípolt, felemelte jobb karját, jelezve, hogy megváltozik a forgalom iránya attól, amit. Bizsergést érzett. A nőre gondolt és a szombat éjszakára. Gyönyörű, érzéki és szerelemre éhes, kíváncsi nő. – gondolta. Megborzongott attól, amit érzett, közben leengedte jobbját vízszintesen maga elé és körülötte mindenki tudta merre folytathatja útját, vagy éppen megállni kényszerül. Ijedten tűnődött: Akarom látni megint, nem féltem a fene nagy függetlenségem? Hisz ez őrület! Vagy szerelem? Á, ez badarság! Hisz a főnök húga. Még az hiányozna, hogy függjek egy nőtől és a karácsonyi asztalnál is arra vigyázzak, nehogy lefokozzanak! – morfondírozott, miközben folytatta munkáját a pénteki csúcsforgalomban a tüzes aszfalton. Férfias büszkeség öntötte el az emlékektől. Lehet, hogy mégis szerelmes vagyok? No, még az

                              Tél: Januári harcsa Szerző: L. Otto Odakint, csikorogva harapta a tél a múló időt. Nyögve roskadoztak álmunkban a fák az ólom súlyú zúzmara terhe alatt. Néha fürge kis madarak röppentek át a fagyos kerten, itt-ott megállva, magvakat kutatva az öreg ágak között. Milyen csodás a természet? Életet tud adni akkor is, ha halott. Pedig most igazán halottnak látszik: fagyos kék az ég és hab színű, fehér lepel borítja a tájat. Mégis él, vagy legalábbis reményt ad az életnek. Ilyenkor sokunk a meleg szobába vágyik, hogy a jégvirágos ablak mögül csodálhassuk mindezt. Kicsit talán önzőnek tűnhetek emiatt, de mentségemül szolgáljon a következő történet, melyet nem tudnék elmesélni, ha nem itt ülnék a meleg, táncoló tüzű kandalló előtt. Hát jól megrakom a tüzet és belekezdek. Jól megrakom , hogy minél tovább tartson a történet. A tűz már jócskán bele mart a fahasábokba. Gondolataim, élményeim melyeket végig idéztem magamban, már bekúsztak a rőtt vörös tű

Szerző: L. Otto                                    Ősz: Búcsúzik a Tisza-tó Talán a legmelegebb nyár volt, de hisz mindegyikre azt mondjuk amelyik rejt valami szép emléket, beteljesült vágyat: ez a legszebb nyár volt! Tehát minden bizonnyal a legmelegebb nyár volt. A madarak boldogan és szertartásosan köszöntötték a reggeleket. A fűnek igazi nyár szaga volt, a víz olyannak tűnt mint egy különlegesen felcsiszolt tükör,  melyen tonnányi nehéz pára ül. Vigyázva ölelte a part, nehogy baja essék. Mégis mikor kíváncsi halak kibújtak a finom hártya összetört, de sebaj, mert láthatatlan kezek újra csiszolták. Ezt nem mesélték, ezt én láttam. Bágyadt hajnali fáradtsággal küszködve ültem a vízparton és halakra vadásztam..., hogy vol t-e kapásom? Nem tudom! Elbűvölt a látvány az illat és az érzés, melyeknek egy egyszerű nevet adtak őseink: TISZA. Elgondolkodtam, mi lesz ha, véget ér a nyár, hisz már az augusztus kapuján kopogtat az ősz. Olyankor sár van, nyirkos sár illatú minden, és hideg

Szerző: L. Otto.                                                                  Tavasz:ÉBREDÉS A hegytetőt már tisztára törölték a tavasz első napsugarai és a lesöpört pára ott pihent a dereka alatt a völgyben elnyúlva. Április volt a levegő hirtelen melegedett és mostanra már a húsz fokot is eléri napközben. A hólé Csobogva folyt  alá, kis forrást duzzasztva belőle. Egy szürke gém, lenn a tó szélén állt, merengett a hegy felé s nézte hogyan duzzasztja az olvadás számára ígéretessé a tavat. Már nagyon husszú ideje annak, hogy a Máramaros völgyéből minden évben útjára indul egy aranysárgán csillogva kanyargó folyó.   Édes szülei símogatják ébredésre tavasz tályán ott a hegyek aljában. Édesapja a Fekete-Tisza, Édesanyja a Fehér-Tisza. Testvérei: Viso, Iza, Mára és a Szapolca kisérik egy darabon, majd mikor át ér a határon végig nyúlik kényelmesen Magyarországon. Megvillogtatja csillogó hátát és vidáman hívogatja magához a természetet. Ő a Tisza. Apránként erőre duzzasztva me