Miről szól: A folyó hagyatéka, című regény?

                                 

Ez a regény nem..., illetve nem csak horgászoknak szól!
 Általában a hagyatékot elmúláshoz kötjük, úgy gondoljuk valaki meghalt, pedig ez nem így van. A hagyaték az minden esetben egy érték: egy anyagi vagy szellemi érték, amiről gondoskodni kell!
 Ebből kiindulva az író törekedett arra, hogy mindenki megtalálja benne a saját maga sorsát, olvasmányát. Próbálta megmutatni számodra is azt, hogy mitől és miként alakulhatott így az életed. Persze, nem tudhatja te milyen ember vagy, de ha olvasod, te hamar rájössz és megnyugodhatsz, vagy ha hibáztál valaha, azt felismerheted e néhány oldal olvasása közben.
Egy fiú, történetét meséli el, aki megszerette a vizet a partot és mindent ami a természettel össze függ. Láthatunk általa számos csodát, szépséget.
 Amit nem ismerünk attól félünk; – szoktuk mondani, hát itt sok mindent fogunk látni és megígérhetem neked azt is, hogy láthatod amit eddig nem vettél észre, és a történet végén már többet fogsz tudni az ismertlenről; és talán egy falevél is szebb lesz mint eddig volt.
Péter itt fog felnőtté válni  a folyón, itt ismer meg mindent ami jó és sajnos azt is ami rossz, mert nem múlik el úgy történet, hogy tragédia ne lenne benne. Ebben a regényben is van és vannak benne ehhez kapcsolódó rossz emberek is akik cselekedeteikkel fordulatossá teszik az olvasmányt.
Péternek, tíz éves korától kezdve, egy öreg, önzetlen, tiszta szívű középiskolai tanár, Sándor mutatja meg, mik az élet igazi értékei majd pedig mikor a fiú felnőtté lesz, már ő tanítja a világot, adja át, Sándor..., – vagy talán a Tisza  hagyatékát?
A regényt nektek írom, szívesen és élvezettel.

Véleményeteket, észrevételeiteket várom, mert olyan a vélemény egy írónak, mint taps a színésznek, ráadásul még tanulhat is belőle.



Megjegyzések

T

A folyó hagyatéka: első fejezet

Nevető novellák: Dugóban a türelem

A Tisza csodái: Tavasz

A folyó hagyatéka, második fejezet

19 09 06 A folyó hagyatéka: harmadik fejezet

Nevető novellák: Hatalomátvétel

A Tisza csodái: Nyár

A folyó hagyatéka: ötödik fejezet viharban

A Tisza csodái ősz 2.